Ovisok Deák nyomában!
Egy túra, mely során a település nevezetes helyeit körbejárva ismerkedhettek az ovis csoportok a község neves szülöttének emlékével.
2025.10.16-án, a Söjtöri Óvoda szervezésében immár 5. alkalommal került sor az „Ovisok Deák nyomában” regionális rendezvényre. A program célja, hogy az óvodás korosztály életkori sajátosságait figyelembe véve megismerkedjenek a gyermekek Söjtör neves szülöttével, Deák Ferenccel. Az idei évben 3 vendég csapat és a helyi ovisok keltek útra Deák nyomában. A kis túrázók a település négy nevezetes pontját keresték fel.
Első állomásként Deák Ferenc keresztelő templomában csapatépítő játékban vehettek részt, másodikként meglátogatták a szülőházat, ahol rövid tárlatvezetés keretében ismerkedtek a kor sajátosságaival. Harmadik helyszínként megkeresték Deák Ferenc mellszobrát az iskola udvarán, majd utolsó állomásként értek vissza az oviudvarra, ahol a nagy államférfi képét kellett kirakó formájában összerakniuk. Arról is szó esett, hogy a játékokon való kiegyezéssel Deák Ferenc tanítása az óvodai mindennapokba is átvihető.
A feladatokat sikeresen végrehajtó csapatokat finom tízórai, sütemény és ajándék várta.




